Június 29-én, a Templomgalériában Masszi Ferenc Príma díjas festőművész Kísértések című kiállításával nyitották a programokat, ezúttal is a SZEMLE Egyesület közreműködésével. A mester tanítványa, Nagy Róbert ajánlotta az alkalomra is készült műveket a közönség figyelmébe. Huszár Gábor, szentgotthárdi polgármester röviden visszaidézte a Szerelmesek Fesztiváljának eddigi történéseit, a város kulturális intézményeinek együttműködését. Az önkormányzat megkülönböztetett figyelmet szentel a kultúrának, 2013-ban felújított moziban nemrégen köszönthették a százezredik látogatót, több mint 15 éve működik a szlovén-magyar művésztelep, összefogással, a jó ötletek megvalósításával szeretnék elérni, hogy a kisvárosban fiatalok és idősebbek is jól érezhessék magukat.
Megrendítő előadás helyszíne volt a Refektórium június 29-én. Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni naplójának színházi változatát láthatta a közönség, Hámori Gabriella Jászai-díjas színművésznő előadásában. A véletlen és az időjárás összjátékának köszönhetően változott az eredeti helyszín, találni se lehetett volna jobbat hozzá. A Refektóriumban körben ültek a nézők, középen és a sorok között maradt üresen egy-egy szék, mint kiderült, dramaturgiailag rendezték be így a teret. A kezdés előtt vetített képek a Radnóti házaspár, jól ismert boldog, bohókás képeiből, a későbbiekben, az időskori Gyarmati Fanniról, akinek 102 év jutott az életből (ebből 68 év özvegység), 1935-46 között írta naplóját, amely csak halála után jelenhetett meg.
Szinte nesztelenül lépett a kör közepébe a színésznő, leült, beszélt, fölállt, körbejárt, vetkőzött, öltözött, olykor a villanyt is lekapcsolta és beszélt, nevetett, töprengett, szomorkodott, beszélt és beszélt. Egyetlenegyszer a zongora hangjaival erősítette a hatást.
Mindjárt, az első mondatok után sűrűvé vált a levegő, Radnóti Miklós holtteste azonosításának győri helyszínére emlékezett. Precízen számba vett mindent, a kötött piros pulóver sáros foszlányaitól, a pénztárcáig.
Éles váltással visszatérünk a harmincas évek közepére, a fiatal és szerelmes Gyarmati Fannihoz és Radnóti Mikóshoz. A hétköznapi életben boldog szerelmesekhez, a mindennapi élethez és irodalmi környezetéhez, amelynek részei az írók és szerkesztők közötti civódások is. Gyarmati Fanni meggyőződéssel hiszi, hogy férje, akit csak Miknek hív, a világ legnagyobb költője, akinek múzsája, őrzője, verseinek első olvasója és kritikusa is volt egyben. (A naplónak egyik célja volt az is, hogy a munkaszolgálat után hazatérő férjének megmutassa!).
Mintha meleg fürdőből a jegesbe mártogatnák a közönséget, úgy peregnek a napok és történések. Baljósra fordul a világ, megszületnek a zsidótörvények, az írók között is elkezdődik, ami az országban már elkezdődött. Ritkán közlik Radnóti verseit, alig tudnak megélni, kölcsönkérnek, éheznek.
Fölsejlik a háború, bekövetkezik, amitől rettegtek, megjön a behívó, munkaszolgálat. Gyarmati Fanni a sebész kíméletlenségével tárja elénk abortuszai történetét, megbocsátóan ír Beck Juditról (Randnóti szeretőjéről, másik szerelméről).
Hámori Gabriella a szemünk láttára képes teljesen átlényegülni, visszafogott eszköztárral alkot.
Haláltól halálig szólt az előadás, amely éppen olyan váratlanul ért véget, mint ahogy elkezdődött. Gyarmati Fanni egy félbehagyott mondattal távozott a Refektóriumból, léptei visszhangzottak, lélegzetvisszafojtva várt a közönség. Hámori Gabriella pár perc múlva tért csak vissza, meghajolt és kérte a közönséget, ne tapsoljanak, ez egy élő előadás volt.
Hámori Gabriella – Fotó: Bana Ferenc
Ha lenne más is – Gubás Gabi és Fenyő Iván estjét a Kolostorudvara szánták, de a bizonytalan időjárás miatt végül a Színházban tartották. Az Éjszakai nesz zenekar kíséretében énekeltek, Gubás Gabi huszadik századi neves magyar költők szerelmes verseiből is előadott. A Színház majdnem megtelt, a közönség a latinos dalokat szinte együtt énekelte a két színésszel, ráadást is kaptak, és nagy tapssal hálálták meg az összeállítást.
Pély Barna este tíz után – szintén a bizonytalan időjárás miatt – a Színház aulájában tartotta koncertjét, ahol már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. A népszerű énekes közvetlenségével, humorával és nem utolsó sorban profi előadásával levette a lábáról a közönséget.
Június 30-án este Bill Manhoff: Bagoly és cica című darabját láthatta a közönség Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás előadásában, a Színházban. A másfél órás humorral, civódással és szerelemmel teli előadás garantáltan elfeledtette a nézőtéren ülőkkel a hétköznapi gondokat.
A fesztivál szombat estére átköltözött a Várkertbe, Király Viktor és Radics Gigi adott nagysikerű koncertet az Abrakazabra zenekar kíséretében. Éjszaka pedig szerelmes sláger party kezdődött Dj Shepherd-del.
Vasárnap délután a Kiskalász zenekar érkezett a Várkertbe a gyerekek legnagyobb örömére. A koncert előtt a PresiDance TSE ovis csoportja a zenekar Televele c. dalára készített koreográfiáját adta elő. Az együttes tagjai meg is örökítették a szentgotthárdi gyerekek előadását. Este a Kolostorudvarban Tolcsvay László-Müller Péter-Bródy János: Doktor Herz c. előadását a Magyarock Dalszínház társulata vitte színpadra.
Charlie koncertjén Malek Andrea volt a vendég a szabadtéri színpadon, a két énekes produkcióját az Abrakazabra zenekar kísérte – a doboknál a szentgotthárdi zenésszel, Papp Csabával. A csillagfényes éjszakában rengetegen jöttek el a Szerelmesek Fesztiválját záró koncertre.
Június 30-án, és július 1-jén, a Várkertben kirakodóvásár, kézműves foglalkozások valamint finom ételek és italok várták a fesztiválozókat. A szentgotthárdi fürdőben csábító menüket, vérpezsdítő szauna programokat kínáltak a látogatóknak, a három napos program alatt pedig a Csákányi László Filmszínház jobbnál jobb filmeket kínált – természetesen a szerelem jegyében.
A fesztivál évek óta széleskörű összefogással jön létre, így volt ez idén is. Szentgotthárd Város Önkormányzata köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény, illetve azoknak, akik támogatást nyújtottak a program sikeres megvalósításához: Pannon Kapu Kulturális Egyesület, SZEMLE Egyesület, Csákányi László Filmszínház, Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal, Tomamore Sound-Light-Stage, Szentgotthárdi Fotóklub, a Vörösmarty Mihály Gimnázium, valamint az SZMSZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája közösségi szolgálatot teljesítő diákjai, Szentgotthárdi Polgárőrség, Kiswire Szentgotthárd Kft., Ames Hungária Kft., UTPLAN Építőipari és Szolgáltató Kft., Vincze Csaba egyéni vállalkozó, Gotthard Therme Hotel & Conference****, AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, St. Gotthard Spa & Wellness, JustFood Kft., Virtuart Kft., Club 3 Étterem és Kávéház.