Június 29-én, pénteken Masszi Ferenc Prima díjas festőművész kiállításával veszi kezdetét a fesztivál a Templomgalériában, majd Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplóját feldolgozó előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Színház aulájában. Gubás Gabi és Fenyő Iván Ha lenne más is… című estje igazán különleges programnak ígérkezik, az első napot pedig Pély Barna akusztikus koncertje zárja a Színház előtti téren. Június 30-án, szombaton Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás fantasztikus előadásában a Bagoly és cica című darabot láthatják a színházkedvelők a Színházban, este pedig Radics Gigi és Király Viktor koncertje várja majd a fesztiválra érkezőket a Várkertben. Szerelmes slágerek fűszerezik ezt a nyári estét, a koncertek után Dj Shepherd szórakoztatja a közönséget. Július 1-jén, vasárnap a legkisebbek örömére érezik a Kiskalász zenekar, a koncertet pedig egy nem mindennapi előadás követi majd: a Kolostorudvarban a Doktor Herz című musicalt a Magyarock Dalszínház előadásában láthatják, amelyben színpadra lép Ganxsta Zolee is. A fesztivált Charlie koncertjével zárjuk a Várkertben, amelynek vendége Malek Andrea lesz.
Szombaton és vasárnap kirakodóvásár, széles gasztronómiai kínálat, fotózás, gyermekprogramok, kézműves foglalkozás, a Csákányi László Filmszínházban pedig jobbnál jobb filmek várják az majd érdeklődőket.
Jöjjön, mert odavagyunk magáért!