A PÓTSZÉKEK IS KEVÉSNEK BIZONYULTAK – LEZAJLOTT AZ IDEI SZERELMESEK FESZTIVÁLJA

Június 28-án, szerdán Woody Allen Café Society című filmjével vette kezdetét az idei fesztivál. Másnap a SZEMLE Egyesület közreműködésével a Templomgalériában nyílt meg Szirtes János és Molnár Ágnes Éva Pár-kapcsolat című kiállítása, amely egész hétvégén várta a látogatókat. A kiállítás-megnyitó után a Sanzon Elyséé alapozta meg a hangulatot, majd Gubás Gabi és az Éjszakai Nesz zenekar szórakoztatta a közönséget a Kolostorszínházban a Szabad-e a tested este? című produkcióval. A színésznő a dalok között kedvenc verseit is megosztotta a közönséggel, kedvessége, közvetlensége és szépsége mindenkit elbűvölt.

Június 30-án, pénteken kora este a Színház aulájában József Attila szerelmi költészetéhez és halálának 80. évfordulójához kapcsolódott Dr. Fűzfa Balázs előadása és Varga Richárd zenés irodalmi estje. Mindketten visszatérő vendégei városunknak – és a fesztiválnak –, idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak előadásaikra. A szombathelyi Bolyai gimnázium diákjai által készített kisfilmeket is segítségül hívta előadásához a professzor és többször megerősítette: József Attila a komplex képek költője, sajátos és egyedi poétikája, a magyar nyelvhasználat módjában, összetettségében, világlátásában nyilvánul meg. A művészek az emberi lét bonyolultságát próbálják megragadni, a vers megértését „magunkból ássuk elő” és József Attila versei ma is hatnak, a Nem én kiáltok című versét akár a Zuckerberg-galaxis előzményének is tekinthetjük: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – a mai szelfik is azt jelzik, másoknak akarjuk megmutatni magunkat. A költők, írók valamit látnak, megsejtenek a jövőből. József Attila az utóbbi száz év „Himalájája” a magyar költészetnek, állította a tanszékvezető, majd hozzátette: noha több „Himalája” is van a magyar költőóriások között. Varga Richárd a tőle megszokott közvetlenséggel üdvözölte a közönséget, József Attila legszebb szerelmes verseit megzenésítve hallhattuk tőle. Előadásában tökéletes egyensúlyban volt az írott szó mondanivalója és a zene.

Lógott az eső lába a fesztivál harmadik napján, így Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Kálloy Molnár Péter kifejezetten csak erre az alkalomra szerkesztett szerelmes rögtönzéseit a Színházban tekinthették meg az érdeklődők.  A humorral, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal teli előadásra csordultig megtelt a színházterem, még a pótszékek sem bizonyultak elegendőnek, sokan az ajtóba sem tudtak már beállni és a külső folyosó lépcsőin leülve hallgatóztak. A három színész a közönséget is aktivizálta, a házibuliban játszódó jelenethez is a nézőtéren ülők szolgáltatták a zenét, akik persze nem tudhatták, mennyi munka és mesterségbeli tudás előzhette meg a nagy spontaneitást, de talán nem is kell tudniuk, elég, ha zárul az áramkör és működik a rögtönzés. A Szerelmes rögtönzések másfél óra alatt bejárták az ember teljes életútját. Naná, hogy már az óvodában kezdődik a vetélkedés férfiak és nők között, biztos minden kisfiú szerelmes az óvó nénibe, a két férfi egy nő felállás segített is ebben. A kamaszkor zajos házibulijába váratlanul hazaérkező szülő és rendőr kapcsán dőlt a nevetéstől a publikum. Láttunk még lakótelepi szomszéd lakásba beténfergő ittas férjet, ártatlanul megzavart esküvőt, elfelejtett házassági évfordulót, magyarázkodó színész férjjel és vérig sértett jógaoktató feleséggel. Az utolsó jelenet az idősek otthonába vezetett (ki meri azt állítani, hogy az idősebbek érzéketlenek a férfi-nő viszonyokra?!). Spontán tapsvihar fogadta, tapsorkán búcsúztatta a művészeket. Az estét Szécsi Böbe és a Belau zenekar zárta a rossz idő miatt a főtér helyett a Színház aulájában. Különleges zenei csemegét kínáltak az érdeklődőknek, Szécsi Böbe csodálatos hangja pedig elvarázsolta a közönséget.

Július 1-jén szombaton Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus Cupido mikroszkópja c. előadására ismét teljesen megtelt a Színház aulája. Rengetegen kíváncsiak voltak az ELTE adjunktusának előadására, aki férfi és nő kapcsolatát egy egészen más szemszögből ismertette. A délután második felében a színházteremben az És Rómeó és Júlia című darab 400. előadását tekinthették meg az érdeklődők Rudolf Péter és Nagy-Kálozy Eszter előadásában. A két Kossuth-díjas művész zseniális színészi játékot és színészi teljesítményt mutatott be a nagyérdeműnek. Azt már mondanunk sem kell, hogy e jubileumi előadás is teljes teltház előtt zajlott. Este a várkerti szabadtéri színpadon Hevesi Tamás és zenekara koncertezett. Az énekes az első és a második fesztiválon műsorvezetőként lépett a várkerti színpadra, így a koncert elmaradhatatlan folytatása volt eddigi fesztiválbéli szereplésének. Fantasztikus zenészekkel és kiváló táncosokkal igazi show-t láthattunk és hallhattunk. Sajnos az időjárás aztán közbeszólt, így Odett, valamint az Ed Philips and the Memphis Patrol koncertjét a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső miatt nem tarthatták meg.

Július 2-án, vasárnap már kegyesebb volt az időjárás, a gyerekek nagy örömére délutánra kiderült az ég és napsütéses időben koncertezett az Alma együttes. A legkisebbek és szüleik szépen megtöltötték a színpad előtti teret, táncolva, énekelve, vidáman telt a délután. Az Alma együttes koncertje mellett ugrálóvár, csillámtetoválás és kézműves foglalkozás várta a gyerekeket, akik kihasználtak minden lehetőséget az önfeledt játékra. Gombostűt sem lehetett leejteni a színházban este, amikor is folytatódott a nagy sikerű talk show Jakupcsek Gabriellával – idén Rudolf Péterrel, Nagy-Kálozy Eszterrel, Hevesi Tamással és Dr. Hevesi Krisztinával. Jakupcsek Gabriella, a közismert tévés személyiség megemlítette, hogy örömmel jön Szentgotthárdra, és úgy látja, „szépen dagad” ez a fesztivál. A beszélgetés során szerelemről, házasságról, együttélésről, megszokásról, hűségről és a féltékenységről vallottak színt a műsorvezető vendégei, és meséltek életükből érdekes történeteket. Körbejárták a szerelem kérdéskörét, azt, hogy vajon meddig tarthat a szerelem, mikor alakul át szeretetté, létezik-e szerelmes típusú ember és hogy a párválasztásnál fontos-e az azonos foglalkozás. Hevesi Tamás szerint a más-más foglalkozás talán azért is jobb, mert akkor nem mindig ugyanaz a téma jön elő az otthoni együttlétek alatt. Rudolf Péter úgy vélte, két színész is tud együtt élni úgy, hogy nem érdeklődnek egymás munkája iránt, ami persze már nem normális viszony. Szó esett az És Rómeó és Júlia immáron 400. alkalommal bemutatott előadásáról is, amellyel kapcsolatban Nagy-Kálózy Eszter megjegyezte, ez az előadás közelebb hozta egymáshoz kettőjüket, s ebből az előadásból is tudnak meríteni a mindennapi élethez. Rendkívül jó hangulatban telt a beszélgetés, így mind a közönség, mind a vendégek jól érezték magukat. Vasárnap este már a hangolás, beállás alatt megtelt a szabadtéri színpad előtt tér és soha nem látott várkerti nézőszám fogadta a fesztivál záró koncertjét adó Magna Cum Laude zenekart. Fergeteges hangulatú koncertjükön lassú, lírai dalok és nagy slágerek is helyet kaptak, az egyik legemlékezetesebb pillanat pedig a Vidéki sanzon című dal alatt született meg, ugyanis azt a zenekar frontembere, Mező Misi a színpad előtt, a közönséggel együtt énekelte. Természetesen nem maradhatott el a Pálinkadal sem, amelynek refrénjétől az egész várkert zengett. A fesztivált látványos, szabadtéri vízivarázs és lángshow produkció zárta.

A számos programot, zenés, színházi és egyéb társművészeti eseményt felvonultató rendezvényen a fő programelemeken túl – több helyszínen – vásár, filmfesztivál a Csákányi László Filmszínházban, szerelmes programok a St. Gotthard Spa & Wellness termálparkban, kézműves foglalkozások, játékok, ugrálóvár, fotózás a Szentgotthárdi Fotóklub közreműködésével illetve számos egyéb izgalmas kiegészítő program várta a látogatókat.

A fesztivál kisfilmjéhez elkészült alkotások egy néma aukció – a SzentgottHEART – keretében elkeltek, a befolyt összeg pedig a Család- és Gyermekjóléti Központ Szentgotthárdhoz kerül majd.

A széleskörű összefogással és együttműködéssel létrejött fesztivál a város legnagyobb kulturális kínálatával rendelkező programmá nőtte ki magát. A szervezők ez úton is köszönik mindazoknak a segítségét, közreműködését, támogatását, akik nélkül nem zárulhatott volna sikeresen a programsorozat: Szentgotthárd Város Önkormányzata, Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal, Pannon Kapu Kulturális Egyesület, Csákányi László Filmszínház, SZEMLE Egyesület, SZET Szentgotthárdi Kft., Szentgotthárdi Fotóklub, Tomamoore Sound-Light-Stage, AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, St. Gotthard Spa & Wellness, Gotthard Therme Hotel & Conference****, Szentgotthárd Város és Térsége Turisztikai Egyesület, Opel Szentgotthárd Kft., AMES Hungária Kft, Allison Transmission Kft., Kiswire Szentgotthárd Kft., Egis Gyógyszergyár Zrt.., UTPLAN Kft., Dolgos Díszfaiskola, Kis Édes Cukrászda és Kávéház, JustFood Kft., Club 3 Étterem és Kávéház, Café Corso, Virtuart Kft., Vincze Csaba egyéni vállalkozó, La Perla, a Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségi szolgálatot teljesítő diákjai, önkéntes segítők.